Aradon az újaradi sváb emlékművek, kőkeresztek és szobrok lassan pusztulnak. Régi tradíció volt az újaradi svábok körében az, hogy kereszteket és egyéb emlékeket állítottak az utcák szélére. Jelenleg még több mint tíz ilyen emlék látható, számuk eredetileg ennél jóval nagyobb volt. A hajdani több mint tízezres lélekszámhoz képest mostanra kétezernél is kevesebben maradtak, a többiek Németországba költöztek. Az újaradi vasútállomás közelében egy teljesen szétvert emlékmű található. Két szobor volt rajta, de ezeket már régóta ellopták. /Lehoczky Attila: Az emberek után az emlékművek is? = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./
2005. augusztus 20.
171 éve annak, hogy 1834. augusztusában Orczy Lőrincz báró felolvasta Arad város közönségének azt a királyi rendeletet, ami a települést szabad királyi városi ranggal ruházta fel. Néhány évvel ezelőtt Arad város tanácsa ezt a dátumot tette meg a város napjává. /Lehoczky Attila: Évforduló és méltóság. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 20./
2006. augusztus 17.
Nagy Zsolt informatikai- és távközlési miniszter majdnem két hete a Félszigeten közölte, hogy belső reformok szükségesek az RMDSZ-ben. A kolozsvári sajtótájékoztatón újra kifejtette véleményét Kelemen Hunorral együtt. Kérdéses, hogy Nagyot nem-e akarják eszköznek használni azok a második vonalban lévő politikusok, akik megunták már a jelenlegi vezetés évtizedes uralmát? Nagy akciójának megvan a legitimitása, vannak, akik háttérből segítik őt. Vajon a nagy öregek, Verestóyék, Eckstein-Kovácsék stb. mit szólnak ehhez a kérdéshez? Az RMDSZ-nek jól jönne egy belső indíttatású reform, mert ezzel megújíthatnák magukat anélkül, hogy rájuk fogják: az ellenzék súlya alatt hajoltak meg. /Lehoczky Attila: Nagy Zsolt bekeményít. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./
2006. augusztus 21.
Aradon Király András parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök és Bognár Levente aradi alpolgármester kijelentette, Szent István király előtt kívánnak tisztelegni, még hozzá hagyományteremtő szándékkal: az immár hagyományos majálisok mellett a nyári RMDSZ-tömegrendezvénye ezután az augusztus 20-ai lesz, az aradi magyarság számára. Sok aradi eljött az RMDSZ új székházának udvarán megtartott Szent István-napi sokadalomra. A Csiky Gergely Iskolacsoport ősztől tanító fiatal történelemtanára, Lehotszky Attila a Szent István-i államalapításról, illetve előzményeiről tartott előadást, majd a közönség az udvaron vetített István a király c. filmet tekintette meg. /Jámbor Gyula: A Szent István-nap jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 21./
2006. október 6.
Az Aradi Napok keretében október 5-én Lehoczky Attila, a Csiky Gergely Líceum friss címzetes történelemtanára Kiemelkedő aradi személyiségek a XIX. század második felében címmel, dr. Bona Gábor, a Miskolci Egyetem professzora az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc végnapjairól tartott előadást az RMDSZ-székház zsúfolásig megtelt üléstermében. /(Kiss): Aradi napok. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 6./
2006. november 18.
November 24-én mutatja be Aradon a tizenharmadik Fecskés könyvet a Kölcsey Egyesület a Tulipán könyvesboltban. A XIX. század végén Somogyi Gyula mutatta be Arad utcaneveit, 2005-ben pedig Ficzay Dénes könyvében lehetett találkozni a régi és új utcanevekkel. A tanulmány a szerző halála miatt torzóban maradt. Lehoczky Attila, a Csiky Gergely Iskolacsoport fiatal történelemtanára a két anyagot saját kutatásaival kibővítve, összeállította az utcanév-táblázatot Az aradi utcanevek változásai (történetiségükben) címmel, amely magába foglalja az 1919 előtti és utáni elnevezéseket. A könyvet Ujj János történész lektorálta. Jelenleg Aradon a több mint 700 utcanév között alig 22 viseli magyar személyiség nevét. /Elkészült a 13. Fecskés könyv. Az aradi utcanevek változásai. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 18./
2006. december 30.
Lehoczky Attila fiatal történelemtanár felvázolta az aradi magyarság sorsát. 1919 után az aradi magyarság jelentős része helyben maradt. Több mint tízezer magyar költözött Magyarországra, ennek ellenére a város nemzetiségi arányszáma tekintetében lényeges változás nem állott be: 1930-ig abszolút, 1948-ig pedig még mindig relatív többséget képezett az Arad városi magyarság. Nem változott a jelentős mértékben a magyar intézményrendszer sem (az iskolarendszer kivételével), a lakosság a fontosabb repatriáló embereket sikeresen pótolta, a helyi problémákat többé-kevésbé megfelelően rendezte. A magyar kulturális élet jobban virágzott, mint valaha, az egyesületek szinte minden igényt kielégítően működtek, a sajtó ekkor élte fénykorát, sőt 1948-ig csak magyar nyelvű színház működött a városban. 1945 után azonban jelentős változás állott be az aradi magyarság életében: kisebbségbe került, nemcsak arányban, hanem számszerűleg is csökkenni kezdett, és ez a folyamat a mai napig tart. 1948-ban 35 326, 2002-ben már csak 22 492 magát magyarnak valló ember lakott a városban, miközben a románság száma 45 819-ről 1992-re 151 438-ra nőtt (2002-re 142 968-ra csökkent). A kommunista érában magyar közéletről és kulturális mozgalomról csak csekély mértékben beszélhetünk. A magyar szervezeteket felszámolták, az iskolák működését ellehetetlenítették. 1989 változása a 24. órában következett be. 1989 után az elvándorlás hihetetlen méreteket öltött, számszerűen kb. 9000 magyarral kevesebb lakik most Aradon, mint 1989-ben, ebből legalább 75% kivándorolt. Mindennek ellenére a magyar intézményrendszer újraépült: megalakult egy önálló középiskola, újjászülettek a nagy hagyományú művelődési szervezetek (Kölcsey Egyesület, EMKE), sőt újak is alakultak. A középiskolának azonban a társbérlő román nyelvű szakközépiskolával, az általános iskoláknak pedig a gazdasági helyzet és a nagymértékű repatriálás miatt fellépő fokozódó gyermekhiánnyal kellett számolnia. A kulturális egyesületek nem tudták 40 éves álmából felrázni a helyi magyarságot. Az 1948-ban bezárt magyar színház nem alakult újjá, a színházi próbálkozások sorra elbuktak, újraindult viszont a magyar nyelvű könyvkiadás: 1995 óta több mint 75 magyar nyelvű kiadvány jelent meg Aradon! A periódus végére szép sikereket könyvelhettek el a Csiky Gergely Iskolacsoport azóta már végzett generációi (tantárgyversenyeken, majd az egyetemen való remek szereplések), a diákszínjátszók közül sokan később elvégezték a színművészeti főiskolát. Az iskola 2001-re végre önálló lett, az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Nyugati Jelen kilábalt a pénzügyi hullámvölgyből. A kulturális folyóiratok közül megszűnt a Havi Szemle és a Hang, prosperál azonban a Szövétnek és az immár nemzeti küldetést teljesítő Irodalmi Jelen. A művelődési szervezetek azonban képtelenek a fiatal generáció megszólítására, ennek következményei roppant súlyosak lehetnek a jövőre nézve. Politikai szempontból az 1989 végén létrejött RMDSZ felvállalta a két világháború közötti korszakban tevékenykedő Országos Magyar Párt küldetését. Az aradi szervezet országos viszonylatban is méltó helyet vívott ki magának, hiszen jelen volt a parlamentben. Nehezen oldotta meg a kádercserét és későn fiatalított, ez pedig sok értékes szavazatba került az elmúlt két választáson. Nehézkes a kapcsolattartás a választókkal és fiatalsággal. Jelenleg nem tudják felmérni, hogy a csökkenő magyar népesség mit tartogat a jövőre nézve. Most már kevesebben mennek külföldre. Egyes szociológiai felmérések szerint az erdélyi magyarság 2015-2020 környékén kilábal a demográfiai hullámvölgyből, a halálozási és születési számok kiegyenlíthetik egymást. Problémát jelent viszont a lakosság fokozottabb elöregedése, valamint a felívelő gazdaság helyzet miatt a más vidékekről való munkaerő-bevándorlás. Számolni kell egy nyugati mintájú elnemzettelenedéssel, valamint a szórványvidékekre jellemző elrománosodással. Kérdés az is, hány tanár vállalja fel a nemzetiségi nevelést, hányan tartják ezt fontosnak. Az iskolai nemzeti nevelés elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A román állam nem mond le nemzetállami utópiáról és az asszimilációról. A határok eltűnésével lehetőség nyílik a magyar nemzet újraegyesítésére. Ehhez azonban politikai akarat, valamint jó helyzetfelismerés kell nemcsak a vezetés, hanem a magyar lakosság körében is. Aradon a magyar gyerekek száma a demográfiai hullám miatt erősen csökkent, viszont tapasztalható bizonyos bizalomnövekedés a magyar iskolák iránt a szülők részéről. A szórványoktatás problémáinak megoldására egy 1–12 osztályos iskola felállítása lenne szükséges, például, Kisjenőn vagy Borosjenőn, amely a Fehér- és Fekete-Körös völgyének magyar gyerekeit gyűjtené össze kollégiumi ellátás révén, ellensúlyozva a Nagyszalonta és a Magyarország felé való diák-exportot és a román iskolák felé való orientálódást. A helyi magyar oktatás megpróbálja az összes elérhető magyar gyereket beiskolázni és középiskolába juttatni. Ez egyrészt érthető, másrészt súlyos csapás a minőségi oktatásra. Aradon a magyar fiatalok helyben végezhetnek egyetemet, de csak román nyelven. Így ezek a fiatalok helyben maradnak, a magyar közösséget erősítik. Az aradi magyar kulturális élet egyik súlyosbodó problémája a vezetésben részt vevő személyek elöregedése. A helyi íróknak és művészeknek nincs hol publikálniuk Jelenleg az egyik legfontosabb egyházi probléma a Csiky Gergely Iskolacsoport versus Római Katolikus Státus. Alapvető fontosságú olyan helyek és megmozdulások kialakítása, ahol a magyar fiatalok egymással találkozhatnak. Jelenleg nincs egyetlen olyan bár vagy klub sem, ahol a magyar fiatalság testületileg összegyűlhet a hét valamely napján. Jelenleg nincs a városban magyar vagy olyan buli, amit főleg a magyar fiataloknak szerveznek. /Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./
2007. január 15.
Sokakat meglepett a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának határozata, melynek értelmében a magyar vonal a közeljövőben ismét jelölni kíván rektor-helyettest, be kívánja tölteni az emlékezetes táblabotrány után lemondott magyar dékánok, dékán-helyettesek, tanszékvezetők megüresedett helyét. Nyilvánvaló, hogy a táblabotrányt magára vállaló Bolyai Kezdeményező Bizottság és a BBTE magyar vonalának vezetői között elmérgesedett a viszony. Túl hamar történt meg a harc feladása. Az egyetem vezetősége jól számított, amikor kiváró álláspontra helyezkedett: maga a magyar vonal döntött úgy, hogy nem kíván mindenáron gyakorlati multikulturalizmust. Ezzel megsemmisítették az eddig elért részeredményeket, sőt Hantz Péterék akcióját is semmisnek nyilvánították. Nem sikerült továbbá összehangolni a magyar tanszékvezetők álláspontját sem: tizenhét évvel a rendszerváltás után még mindig nagy megosztottság és személyes ellentétek keserítik meg a magyar vonal mindennapjait. /Lehoczky Attila: Megosztottság a BBTE-n. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 15./
2007. január 30.
Az olvasói levél írója messzemenőleg egyetért Lehoczky Attila történelemtanár Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről című 2006. december 30-án megjelent írásával. A szórványban élő magyarság megmaradásának legfőbb záloga a magyar iskola mellett az, hogy a magyar fiú magyar lánnyal találkozzon, ehhez azonban kell, hogy legyen hol találkozni. Szerencsére van már olyan hely, mint a Jelen Ház vagy az RMDSZ székháza, oda kellene csalogatni a magyar fiatalokat. /Betegh László nyugdíjas, Arad: “messzemenőkig egyetértek…” = Nyugati Jelen (Arad), jan. 30./
2007. március 1.
Február 27-én az evangélikus-lutheránus templom imatermében tartotta tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A leköszönő Pávai Gyula elnök tulajdonképpen az 1990-es januári újraalakulástól egész a mai napig foglalta össze a végzett tevékenységet – nem feledve a Havi Szemlét, a Fecskés Könyveket, a könyvtárat, a népfőiskolává nemesedett Kölcsey-csütörtököket, a színjátszó mozgalmat, amely 15 színművészt “termelt ki”, az emléktáblákat, valamint a sok-sok nehézséget, amelyet hol saját erőből, hol hathatós közösségi támogatással győztek le. Bognár Levente aradi alpolgármester az évek során folytonosan segítette a Kölcsey Egyesület különböző akcióit, most felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi törvénykezés a kulturális tevékenységek pénzelését a sikeres pályázatoktól teszi függővé, s ehhez a Kölcseynek is alkalmazkodnia kell. Pávai Gyula kifejtette, hogy az utóbbi időben magára maradt az egyesület irányításában. Ezért most a tisztségviselők választásakor többen is vállaltak feladatkört. Az újraválasztott Pávai Gyula elnök mellé Lehoczky Attila ügyvezető elnökként, Berecz Gábor titkárként, Ruja Ildikó irodalmi szakosztályi vezetőként került. /(Kiss): Újraválasztották Pávai Gyulát. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./
2007. július 18.
Lehoczky Attila nem érti azokat a belső rugókat, amelyek a két legnépszerűbb romániai magyar politikus lépéseit irányítják. Tőkés László követelőzései a leendő EP-listával kapcsolatban már-már kekeckedésszámba mennek. Markóék pedig azokon a pontokon nem kívánnak engedni, melyeket az erdélyi magyar jobboldal a legfontosabbaknak tart. A cikkíró szerint a jobboldalnak a Markó–Tőkés megegyezés nem is annyira lényeges, „voltaképpen csak a rommagyar lelkek megnyugtatása a cél”. A romániai magyar választóknak elegük van az RMDSZ román (romános) politikában való részvételéből, Tőkésék pedig egyedül gyengék. Tárgyalni kellene, nem kényeskedni. /Lehoczky Attila: Vita és egyezkedés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./
2007. július 24.
Lehoczky Attila megosztotta gondolatait a Nyugati Jelen olvasóival az RMDSZ, és az abból kiebrudaltak közötti megegyezés körülményeiről. Ehhez szólt hozzá a lap Vitafórumában Nagy István. Szerinte a hazai magyar közélet két emblematikus alakjának nincs oka kibékülésre, de a nemzeti közösség létérdeke, hogy megegyezzenek. Tőkés Lászlót eddig kétszer ütötte ki a Markó Béla vezette RMDSZ, először a szatmárnémeti kongresszuson megvonva tiszteletbeli elnöki címét, másodszor az aradin, amikor nem vitatta meg azt az indítványt, hogy a szövetség jelöltje lehessen. Ezek után Tőkés László lépéseit nem lehet kekeckedésnek nevezni. Tőkés Lászlót kötelezi az általa képviselt értékrend és a neki 137 ezer aláíró, és az összegyűjtő hat szervezet álláspontja. Markó Béláék mára már nem érzik magukat elég erősnek, de még most is évtizedes gyakorlatukat folytatják. Céljuk nem a rommagyar lelkek megnyugtatása, hanem a meglévő politikai szerepük megőrzése. Az RMDSZ vezetői előbbre valónak tartják a szervezeti érdeket, mint a közösségit, ami szereptévesztés. Tőkésék retorikáját nem érdemes kárhoztatni, mert a politikai megszólalás mikéntje helyzet- és emberfüggő. Az RMDSZ felelőssége a nagyobb, mert minden eszköz az ő kezében van, a törvényhozási, a pénzosztási és -felhasználási is. /Nagy István: Megegyeznek? = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./ Előzmény: Lehoczky Attila: Vita és egyezkedés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./
2007. szeptember 5.
Megjelent a Szövétnek aradi kulturális szemle legújabb, idei 4. (59.) száma, címlapján Melocco Miklós: Szent István megkoronázása c., Esztergomban felállított szobrával. A szerkesztő Ujj János Rekviem a névtelenekért c. írásával indította a számot, Nagy Anikó írt a Ficzay Dénes Emlékkönyvről, dr. Bucur-Horváth Ildikó egyetemi tanár pedig a magyar szaknyelvről. Lehoczky Attila az 1940–1944 közötti aradi és dél-erdélyi magyar sajtóról adott képet. /A Szövétnek legújabb száma. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./
2007. október 2.
Az Aradi Magyar Napok keretében Perecsényi Nagy Lászlóra (1768-1827) emlékezett a Kölcsey Egyesület és a Szabadság-szobor Egyesület. Borosjenőben megkoszorúzták a református templomban lévő Perecsényi-emléktáblát (szolgabíróként Borosjenőben szolgált, az Arad megyei Háromalmásról költözött oda), majd szeptember 30-án, vasárnap Aradon – Pávai Gyula tanár, a Kölcsey Egyesület elnöke és Király András parlamenti képviselő, a Szabadság-szobor Egyesület elnökének nyitó szavai után –megtartották a Perecsényi emlékülést. A Perecsényi-évforduló (180 esztendő telt el halála óta) alkalmat szolgáltatott arra, hogy az emlékülésen a magyar felvilágosodás és reformkor néhány kiemelkedő képviselőjének (Baróti Szabó Dávid, Verseghy Ferenc, Szacsvay Imre) munkásságával is megismertessék a hallgatóságot. Előadást tartott dr. Hubert Ildikó (Budapest, ELTE), dr. Egyed Emese (Kolozsvár, Babes–Bolyai), dr. Fleisz János (Nagyvárad, Sapientia) és Pávai Gyula. Perecsényi elkezdte a helynevek gyűjtését, Szabó T. Attila az első helynévkutatónak nevezte, foglalkozott nyelvújítással (neki köszönhető a körlevél, elnapolás, érdemjel, okmány, küldöttség, szórend, viszály, estély stb. szavunk!), és elsőként készítette el Arad történeti monográfiáját. Az alkalomra jelent meg az előadásokat tartalmazó könyv a két szervező együttes kiadásában, Lehoczky Attila szerkesztésében. /-r –a: Perecsényi Nagy Lászlóra emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./
2007. október 5.
Október 4-én Aradon ötven csikys középiskolás tanuló indult útnak Lehoczky Attila történelemtanár vezetésével és Kóri Erich matematikatanár kíséretében. Zarándoklatra keltek az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozata keretében 1848–49-es hőseink aradi emlékhelyeihez. Az első állomása Szabadság-szobor volt. Ellátogattak az immár emléktáblával is ellátott Damjanich-házhoz, valamint a Szabadság-téren az egykori városháza helyére, ahol most egészen más épület áll. /(Kiss): Zarándoklat. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./
2007. november 24.
Aradon a református parókia imatermében tartott előadást dr. Marjanucz László történész, szegedi egyetemi tanár Nemzetiségek térnyerése Magyarországon a török kiűzése után címmel. A XV. század második felének körülbelül 85%-ban magyarok lakta Magyarországában csökkent az államformáló nemzetiség a XVIII. század elejére mindössze alig több mint 20%-ra, majd növekedett II. József idejére 34%-ra. Az előadás végén kitekintett a XIX. század nemzetiségi problematikájára, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc ez irányú politikájára is. Nem esett szó az osztrák kormányzat célirányos felekezeti telepítéseiről sem (az elnéptelenedett Alföldre pl. “megbízható” katolikusokat telepítettek), valamint ennek ellenreakciójáról, a főleg arisztokrata irányítású magyar nemzetiségű protestáns telepítésről sem (lásd Körösköz). /Lehoczky Attila: Anyanemzet és nemzetiségek. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24./
2008. január 14.
Lehoczky Attila történelemtanár 2006 végén közölt írásában összegezte az aradi magyarság közelmúltját, feltárva problémáit és ezekből vont le következtetéseket. Most elkészítette a folytatást, témája az elmúlt év. Az aradi magyarság számszerűleg a lejtőn van. A tendencia általános az erdélyi magyarság körében, sőt a többségi nemzet is hasonló gondokkal küszködik. Arad város lakossága évente közel ezer fővel csökken. A magyar lakosság körében: 1992-ben Aradon 29 414-en vallották magukat magyarnak, 2002-ben a kivándorlás miatt csak 22 492-en, számunk 2002 óta majdnem 1000 fővel csökkent. Arad mára felszámolta a munkanélküliséget, sőt munkaerőhiány jelentkezett. Ezt hosszú távon csak betelepítésekkel lehet megoldani, a leendő új lakosok a többségi nemzet soraiból kerülnek ki. Amennyiben végbemegy a schengeni övezethez való bekapcsolódás, talán kezelhető lesz a 88 éves Trianon-szindróma, hiszen a határmelléki magyarság gyakorlatilag ismét rákapcsolódik a magyar állami területekre. Mindez biztosíthat hosszú távú túlélést is. Egy nemzet túléléséhez elsődlegesen az oktatás kérdését kell rendeznie. Arad megyében folynak próbálkozások a magyar oktatás fenntartásáért és fejlesztéséért. Majdnem lefedettnek mondható az iskolahálózat, de Fehér-Körös-völgy még meglévő magyar diákjainak iskolaközpontot kell létrehozni Kisjenőn vagy Borosjenőn. Majdnem megoldott a fakultatív magyar oktatás kérdése, így sikerül olyan gyerekeknek is magyar kultúrát adni, ahol nincs lehetőség magyar iskola fenntartására. A magyar iskolák többsége 2007-ben nagyon sok kormánytámogatást kapott, az épületek szépültek, az intézmények gyarapodtak anyagilag. Csak a Csiky Gergely Iskolacsoport annyi támogatást kapott, mint az azt megelőző tíz évben összesen. Sok helyen keservesen oldották meg a beiskolázást, a magyar szülők egy része gyermekét román iskolába küldi. 2007-ben a megyében több mint 170 magyar gyerek lett elsősosztályos, 206-an végezték el nyolcadikat, három líceumi és két szakosztályba összesen több mint száz diákot sikerült beiskolázni a Csiky Gergelybe. A diáklétszám folyamatos csökkenése miatt újabb leépülések következhetnek be. Gondot fog okozni, hogy a jelenlegi diákság egy részében nincs egészséges nemzeti öntudat. A magyar nemzeti öntudat kiépítése elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A cikkíró szerint a politikai megosztottság politikai halált hozhat a magyarság számára. Az RMDSZ nem tulajdonított Tőkés Lászlónak nagy jelentőséget. Tőkés a magyar lélek felé próbált hatni, ezt az RMDSZ nem veszi észre. Az egyetlen terület, ahol jó eredmények születtek, az a kulturális élet. A 2007-es konjunktúra kedvezett a helyi magyar művelődési életnek. 2006/2007-ben hosszú idő után először évadot tartott Aradon a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A színház legtöbb esetben megtelt, a darabok változatosak voltak, az István, a király-t háromszor is bemutatták. A nagyváradi Szigligeti Társulat is több esetben fellépett. Előrelépés, hogy létrehozták az Aradi Magyar Kamaraszínházat. A kulturális sajtó sem lépett előre. A cikkíró szerint a Szövétnek folyóiratnak le kell vetkőznie túlzott aradiságát ahhoz, hogy értékes legyen. Jelentős a magyar könyvkiadás prosperálása, 2007-ben több mint tíz kötet jelent meg magyar nyelven Aradon. Jól működik kulturális szervezetek jelentős része. Továbbra sincs a városban olyan hely, ahol a magyar fiatalok nagy számban találkozhatnak. A fiatalok többnyire passzívak. /Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./ Előzmény: Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), 2006. dec. 30.
2008. január 21.
Egy fiatal értelmiségi, Lehoczky Attila tanár a közéleti helyzetet elemezte. Az előző, 2006 decemberében közölt írása visszhang nélkül maradt a lap hasábjain. Lehoczky a nemzetiségi problémák között a népszaporulatot tette első helyre. A megoldás csak jövőbe tekintő nemzetpolitikára épülhet, de ennek semmi nyoma nem észlelhető. Nagy István a magyarság fogyásának legfontosabb okát a hetvenes évekre teszi, amikor Arad beszippantotta és a románság közé szórta a vidéki magyar fiatalságot. Az oda-visszavándorlás sem felhajtóerő a nemzetpolitika és közösséggyarapodás számára. Az Arad megyei magyarság fogyása kivédhetetlen. Az oktatás Romániában a román nemzetpolitika pillére, és a magyarság fogyását elősegítő eszköze. Az Arad megyei iskolahálózat magyar lefedettségére nem lehet panasz, a hatékonyságára azonban több figyelmet kellene fordítani. Nincs kidolgozott magyar oktatási stratégiája a megyének. A tisztségek megőrzése mindig fontosabb volt. A magyartudathoz családi háttér kell. Alapvető tévedés a hazai magyar tanügy építkezéséről írni. Ami van, az szemfényvesztés. Nem léteznek a hazai magyarok adólejeiből magyarok által magyaroknak működtetett magyar intézmények. Sajnos, nem volt Markó–Tőkés vita. Áprilisban Aradon nem voltak az RMDSZ-ben belső választások. Ez a megyei ügyvezetés felelőssége. Szomorú tény, hogy az Arad megyei RMDSZ nem él az újságok, tévék és rádiók adta lehetőségekkel. /Nagy István: Vitafórum. Az Arad megyei magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 21./ Előzmény: Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14. Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), 2006. dec. 30.
2008. január 22.
Albert László örömömmel olvasta Lehoczky Attila Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről című cikkét, látva, mást is foglalkoztat az aradi magyar ifjúság jövője. Valóban nincs egy olyan hely, ahol a magyar fiatalok nagy számban együtt szórakozhatnának, azonban az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet /AMISZ/ nem rendelkezik alappal szórakozóhely megvásárlásához, illetve működtetéséhez. Az ifjúsági szervezet mindent a magyar közösségért tesz immár 15 éve, mióta az AMISZ megalakult. Sok esetben ütköznek a fiatalok passzivitásába. Lehoczky Attilával ellentétben Albert László szerint az AMISZ igenis sikeres évet zárt, megtartották a III. Arad Megyei Magyar Ifjúsági Találkozót, történelmi vetélkedőket szerveztek. /Albert László AMISZ-alelnök: Az újabb gondolatok margójára. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./ Előzmény: Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14.
2008. január 23.
Lehoczky Attila vitairatának mindenik fejezetében találhatók hasznos megállapítások, azonban a leírtak fontos pontosításokat is követelnek. Nagyon veszélyes, hogy a magyarországi kormány és az RMDSZ-vezetők által kedvelt EU-tagság a “fényes jövő” délibábjával áltatta az erdélyi magyarságot, s ezzel a fél világot félrevezették a kisebbségek helyzetét illetően. A Trianon-szindróma feloldását nem hozta meg az EU-tagság, és nem fogja meghozni a schengeni csatlakozás sem. Az egyik megoldás a teljes asszimiláció, amely a legoptimistább számítások szerint is eltart két-három évszázadot. A második a trianoni szerződés összes cikkelyeinek megsemmisítése és az I. világháború előtti status quo visszaállítása, amelyre viszont semmi esély. A nemzeti kisebbségek széles körű önrendelkezésének és az anyanemzetekkel való egészséges kapcsolattartás biztosítása talán az egyetlen járható út a szindróma feloldására. Ez az út azonban járhatatlan, ha autonómia ügyekben megrekednek a kinyilatkoztatások (új honfoglalás) és a választási propaganda (együtt az autonómiáért) szintjén, Olyan vezetőkre van szükség, akik hajlandók szembefordulni a többségi politika nacionalista törekvéseivel, akik szót mernek emelni a közösséget sújtó bármilyen természetű jogfosztó törekvés ellen. Választ kell találni arra, hogy mi okozza a szembenállást, mivel magyarázható, hogy három és fél év alatt a magyar szavazótábor egyharmaddal, az RMDSZ-é pedig 64%-kal csökkent? Mivel magyarázható, hogy Tőkés László elvitte a szavazatok majd 40%-át a korteskedésre nehéz százmilliókat pazaroló RMDSZ elől? /Murvai Miklós: Járható és járhatatlan utak. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./ Előzmény: Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14.
2008. január 23.
Január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus gyülekezet imatermében tartotta ünnepi közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. Pávai Gyula elnök méltatta a magyar kultúra napját. A Kölcsey-díj idei kitüntetettjei: dr. Hubert Ildikó és Sándor Tivadar arad-gáji plébános. Dr. Hubert Ildikó budapesti egyetemi tanár az aradi magyar kultúráért kifejtett több mint egy évtizedes odaadó munkájáért nyerte el a díjat, Sándor Tivadar katolikus plébános a Szabadság-, illetve a Szentháromság-szobor elemeinek megőrzéséért, a Csiky Gergely Iskolacsoport bentlakásának a felújításáért, az anyanyelvű oktatás támogatásáért kapta a díjat. A Kölcsey Egyesület ügyvezető elnöke, Lehoczky Attila az újraindított Havi Szemle első számát mutatta be. /(balta): Átadták a Kölcsey-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./
2008. január 29.
Lehoczky Attila örömmel tapasztalta, hogy szemben a tavalyi (tavalyelőtti) írásaival, az idei nagyobb mértékben buzdította véleménynyilvánításra Arad megye magyar értelmiségének egy részét. Nagy István és Murvai Miklós írásainak közös pontja a Schengenből adódó lehetőségek megkérdőjelezése volt. Lehoczky Attila ezzel nem ért egyet. A Kárpát-medence egy gazdasági egység. Az a nép, amely bírja a térség központi területeit, dominálhatja azt gazdasági és politikai téren. Ha a magyar gazdaság véghezviszi a reformokat, és megfelelő szakemberekkel tölti fel tisztségeit, megkísérelheti a dominanciát. Romániában a román nemzetpolitika dominál, de messze áll attól, hogy megfordítsa a statisztika könyörtelen adatait. Magyarországon mai napig nem találták meg a fogyás megállításának megfelelő módszerét. Lehoczky pontosított: nem Tőkés Lászlót hasonlította az ördöghöz, azt állította, hogy a romániai magyar politika a megosztottság, és ezáltal a megszűnés szélére ért. Tőkés László kezében van a lehetőség a konszenzusépítésre. Az RMDSZ-nek bátrabb fellépésre van szüksége, mivel kevés stratégiai megvalósítást mutathat fel az elmúlt négy évben /önálló magyar állami egyetem, kulturális és területi autonómia stb. / Meg kellene szervezni a tavaly elmaradt Arad Megyei Magyar Ifjúsági Találkozót. Megdöbbentő ugyanis, hogy a magyar középiskolában pár diák románul beszél egymással. Ez a vég kezdete? /Vitafórum – Lehoczky Attila válaszol. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 29./ Előzmény: Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), 2008. jan. 14. Nagy István: Vitafórum. Az Arad megyei magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 21. Albert László AMISZ-alelnök: Az újabb gondolatok margójára. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22. Murvai Miklós: Járható és járhatatlan utak. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23.
2008. április 15.
Idén a magyar nyelv napjait Aradon rendezték meg, a helybéli Csiky Gergely Iskolacsoport szervezésében. A szórványvidék és város számára megtiszteltetés volt a rendezés joga. A versenyen több mint 200 meghívott, diákok, felkészítők, egyetemi tanárok vettek részt. Az előző héten a szervezés miatt igencsak akadozott az oktatás iskolában. Lehoczky Attila tanárnak csalódást jelentett a Régiók találkozása nyelvben és kultúrában című szakmai konferencia. Dr. Péntek János egyetemi tanár, a BBTE magyar nyelvészeti tanszékének vezetője volt az egyetlen, aki a témáról tudományosan beszélt. Dr. Brauch Magda nyelvész a magyar nyelv romlásának anyaországi és itteni állapotáról beszélt, de előadása szétszórt volt, dr. Vekov Károly előadása Aradról szólt és inkább beillett egy irodalmi alkotásnak, semmint tudományos előadásnak, Puskel Péter nyugalmazott újságíró pedig Arad sajtótörténeti múltjáról beszélt, de előadása hemzsegett a pontatlan adatoktól. Az utóbbi kettőnek semmi köze nem volt a témához. /Lehoczky Attila: Megjegyzések a magyar nyelv napjaihoz. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./
2008. április 29.
Lehoczky Attila tanár szerint az aradi Csiky Gergely Iskolacsoportnak nincs megfelelő önmagát népszerűsítő politikája. Hosszú ideig úgy gondolták, hogy a megye magyar diákjai úgyis a Csikybe jönnek, mert nincs más magyar tannyelvű középiskola. A valóság más. 2007-ben 206 nyolcadikos végzett, ebből mindössze három líceumi osztályt (84 diák) és két szakosztályt (33 diák) tudtak feltölteni, a hiány majdnem 90 fő! A temesvári Gerhardinum és a Bartók Béla Líceum Arad megyébe jött diákokat toborozni. Matekovits Mária aligazgatónő javaslatára két fordulóban az összes Arad megyei magyar iskolába járó nyolcadikost behozták az iskolába, körbevezették őket. Az elgondolás remek volt, az eredmény pedig plusz 30 diák eddig. /Lehoczky Attila: Iskola. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 29./
2008. június 21.
Kolozsváron a politológiai és kommunikáció karon nagy hangsúlyt fektettek a választási kampányok lebonyolításának oktatására. Kimondták: ott, ahol valaki leszerepelt, újat kell állítani, új vezetést. Az RMDSZ és az MPP marosvásárhelyi, kolozsvári vagy éppen pécskai vezetői nem tudták ezt? Az RMDSZ és az MPP pedig győzelmet hirdettek, holott együttes voksszámuk csak a négy évvel ezelőtti RMDSZ-szavazatok számát éri el. Lehoczky Attila leszögezte: „a győzelemtől nagyon messze állunk, az eredmények csak egy, talán négy évre bebiztosított túlélésre teremtenek lehetőséget. ” /Lehoczky Attila: Gondolatok a határról innen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./
2008. július 25.
Lehoczky Attila gyakorló tanárként és az anyanyelvi oktatás iránt érdeklődőként jól tudja, milyen nehéz a szórványban kisebbségi tannyelvű iskolákat fenntartani. A mostani országos szintű középiskolai beiskolázási problémák megdöbbentőek. A tömbmagyar régiókban is gondok merülnek fel egy-egy osztály beindulásával, akkor a szórvány elvárásai sem lehetnek túl nagyok. Van olyan középiskola Erdélyben, ahol a meghirdetett osztályokból elméletileg egy sem indulhat a jelentkezők alacsony száma miatt! A számok szerint országos szinten a szakoktatásban jelentkezett a nagyobb gond. Legtöbben azt mondják, hogy a „nemzetietlen” magyar szülők többségi iskolákba küldik gyerekeiket. Mások a demográfiai hullámra céloznak. A harmadik csoport szerint a probléma alapja az ország gazdaságában keresendő. Egy kis szervezéssel, utánajárással sokat lehetne pótolni, az iskolákban is van őszi iratkozás... Aradon is, Temesváron is gondok voltak, a Gerhardinumban nem indult osztály, a temesvári Bartók Béla összehozta, amit szeretett volna, a dévai Téglás Gábornak sikerült beiskoláznia két osztályt, az aradi Csiky Gergely talán beindít négy elméleti és egy szakosztályt, bár ebben az évben közel 30%-kal kevesebb magyar nyolcadikos volt, mint tavaly. Arad megyében lehet az egyetlen nyereség, ha sikerül Kisjenőn a magyar tannyelvű kilencediket elindítani. /Lehoczky Attila: Gondolatok a határról innen. Megteremtjük... ? = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./
2008. október 6.
Október 6-án Arad zarándokhely. Erdély helységeiből, még a határon túli településekről is érkeznek csoportok, személygépkocsival vagy autóbusszal, hogy megemlékezzenek a magyar forradalom és szabadságharc leveréséről, és a vértanúkról. Sok múlik azon, hogy mit tanítanak az iskolákban, illetve mit akarnak megtanulni a diákok. Romániában a VIII. és a XII. osztályosoknak még mindig kötelezően az állam nyelvén kell tanulják Románia történelmét és földrajzát. Arad egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolájában, amelyben az első osztálytól az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak a diákok, a Csiky Gergely Iskolacsoportban Lehoczky Attila történelemtanár a következőket mondta az 1848–1849-es eseményekkel kapcsolatos tantervről: „A tízedikes tananyag tartalmaz előírásokat. Ám nem veszi külön a francia, az olasz, vagy a német forradalmat, hanem európai viszonylatban tárgyalja. A magyar forradalmat is belehelyezi a román országok forradalmairól való tárgyalás mellé, és természetesen a hivatalos román álláspontból. Én nem követem százszázalékosan ezt a tantervet: leadom, amit a könyv kér, de megpróbálok disztingválni, például a francia forradalomtól. Magyar iskolában a magyar az 1848–1849-es forradalomról és szabadságharcról külön beszélek. ” Az iskolában minden évben tartanak egy megemlékező műsort október 6-ra, azonkívül a diákok viszonylag nagy számban megjelennek a vesztőhelyen és a Szabadságszobornál is. Az újságíró aradi diákokat kérdezett. Sokan bizonytalanok abban, hogy mi is volt október 6-án. Van olyan tanuló, aki nem tanult semmit az iskolában 1848-ról. Alternatív oktatási-ismeretterjesztési forma a világosi emléktúra, amelyen az aradi hatodik osztályos magyar gyerekek vesznek részt. Idén volt a kilencedik emléktúra. /Pataky Lehel Zsolt: Októberi ifjak. Mit jelent a megemlékezés? = Nyugati Jelen (Arad), okt. 6./
2009. január 24.
A magyar kultúra napján tartotta meg az aradi Kölcsey Egyesület beszámoló és tisztújító ülését. Újraalakulása, 1990 óta ilyenkor is megemlékezik az egyesület tagsága névadójáról. Idén nem nézhetett túl optimista várakozással a Kölcsey Egyesület csökkenő számú tagsága a közgyűlés elé: Pávai Gyula elnök Marosvásárhelyre költözött, nem vállalhatja tovább az egyesület vezetését. Szokás szerint ezúttal is átadták Az aradi magyar kultúráért elnevezésű Kölcsey-oklevelet és mellé egy (Dinyés László budapesti művész készítette) Kölcsey-plakettet. Idén a megtiszteltetés Kövér Gábort és Ódry Máriát érte. Előbbiről Pávai laudációjában azt mondta: az Egyesület legrégibb tagja a legidősebb (98 éves) aktív magyar ember Aradon, kincsesbányája az emlékeknek, ápolója a hagyományoknak. Az Ódry Mária képzőművész sokoldalú munkásságát méltató laudációt (a szerző Berecz Gábor, az Egyesület titkára távollétében) Ruja Ildikó olvasta fel. Az elnöki beszámolóban Pávai Gyula megemlítette az elmúlt évi rendezvényeket – kulturális műsort, könyvbemutatót, megemlékezést az elhunyt Szűcs Sándorról. A színjátszók vezetését Faragó Zénó (jelenleg temesvári) színművész vette át. Pávai említette az egyesület lapját, a Havi Szemlét. A Kölcsey Egyesület nem kapott támogatást, az RMDSZ mellőzte őket a Fábián-szobor felavatása kapcsán, kifelejtették az egyesületet a tavalyi aradi magyar napokról. Kemény bírálat hangzott el az Egyesület tisztségviselőiről, Lehoczky Attila alelnökről és Berecz Gábor titkárról különböző ügyek kapcsán. Lehoczky Attila visszautasította a vádakat, a későbbiekben (bár javasolták) nem volt hajlandó tisztséget vállalni. Király András, a megyei RMDSZ és a Szabadság Szobor-Egyesület üdvözletét tolmácsolva együttműködésre szólított fel, azt javasolva az újonnan megválasztandó Kölcsey-vezetőségnek és a többi aradi magyar kulturális szervezetnek, hogy üljenek össze, és beszéljék meg a teendőket. Az ezután következő tisztújítás majdnem teljes kudarccal végződött. Elnök és alelnök nem került, s Cziszter Kálmán áthidaló javaslatára úgy döntöttek, hogy az új tisztségviselők megválasztásáig a jelenlegi testület maradjon a vezető. /Jámbor Gyula: Kövér Gábor és Ódry Mária a Kölcsey-díjas. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 24./
2009. november 3.
Kilencven év idegen uralom, köztük negyvenkét év kommunizmus és húsz év tranzitdemokrácia alaposan megtépázta a hajdani domináns magyar kultúrát. Ütött-kopottá, konzervatívvá formálta az elit nagy részének igényeit, amely nehezen viseli a formabontó újításokat, írta Lehoczky Attila történelemtanár. Ez az elit kevésbé érti a modernebb tárgyú és rendezésű színdarabokat, szívesebben hajlik a közérthető művek irányába. Három emberöltővel ezelőtt még teljesen más helyzet uralkodott a Szent Korona országainak keleti vármegyéiben. A régiós kultúrközpontok, Nagyvárad, Kolozsvár és valamilyen szinten Arad is ontották a tehetséget, az innovációt, a kultúra fejlesztését és elmélyítését szorgalmazó törekvéseket. Nagyvárad a Holnap városaként az új magyar irodalom egyik bölcsője volt, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen komoly természet- és társadalomtudományi kutatások folytak, Arad az újságírás és színház egyik országos központjaként működött. Az újonnan formálódó elit távolodott Budapesttől, egyre inkább létrejött a romániai, fel- és délvidéki magyar kultúra. Konzervatizmusa meggátolta az újat, sőt hamarosan gyanús szemmel kezdte méregetni azt. Nemzetietlent sejtett a másság véleménye mögött. Ezt a világot elmosta a kommunizmus, amelynek következtében az anyaország nem törődött tovább a levágott nemzetrészekkel, azok pedig a nacionál-kommunizmusok áldozati bárányaivá váltak. Negyven év alatt sikerült lecsökkenteni a nemzeti öntudatot, sem itt, sem ott nem tanították a magyarságot ért igazságtalanságokat. A nemzeti öntudat elsorvadt. 1990 szabadsága nehéz helyzetbe hozta a magyar kultúrát: hetven év vadhajtásait és halott ágait kellett levagdosni, új kapcsolatot kellett keresni. A szórvánnyá vált romániai magyar kulturális életet is új síkra kellett helyezni. /Lehoczky Attila: Gondolatok a határról innen. Szórványkultúra. Helyzet és okok (I.) = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./
2009. november 6.
A nacionál-kommunista román vezetés jó munkát végzett, mondhatni a teljes siker küszöbén bukott meg: 1989-ig felszámolta a magyar sajtóközpontokat (Arad, Kolozsvár, Nagyvárad), ideológiai kontroll alá vonta a színházakat, megnehezítette az alap- és középfokú oktatást, elsorvasztotta a magyar nyelvű egyetemi képzést, 1989-ben Csíkszeredában több román tannyelvű középiskolai osztály indult, mint magyar. 1990-ben azután megadatott a lehetőség az építkezésre. A klasszikus kultúrközpontok, mint Kolozsvár, Nagyvárad és Marosvásárhely, ahol számbelileg nagyszámú magyar értelmiségi élt, viszonylag könnyen találtak magukra, a többiek viszont a periférián maradtak. Utólag létrejött egy második vonal, ahova egyrészt a később magukra találtak csatlakoztak (például Szatmárnémeti), másrészt felemelkedettek olyan városok, ahol a magyarság számbeli arányánál fogva lehetőség nyílt komolyabb kulturális élet megteremtésére (például Székelyudvarhely, Sepsziszentgyörgy, Csíkszereda és valamilyen szinten Gyergyószentmiklós). A többiek (többek között oly nagy múltú városok, mint Temesvár és Arad) lemaradtak, bár Temesvárnak a Csiky Gergely Színház kapcsán mindig sikerült valami újat felmutatnia. A három vezető kultúrközpont számára mindenki más perifériának számított Romániában, viszont ők saját magukat tekintették perifériának Budapesthez képest. Onnan próbáltak ellesni dolgokat, rajtuk keresztül igyekeztek a modernség felé. Ez kvázi-idegen színdarabokat, művészfilmeket, rendezéseket vagy irodalmi műveket eredményezett, amelyeket a konzervatív romániai magyar kritika nem illetett mindig dicsérő szavakkal. A kolozsvári színház a 2000-es évek elején már olyan darabokat játszott, amelyeket a régi értelmiségi nem értett és nem szeretett, a közönség egy része elfordult a színháztól. Marosvásárhelyen ezt finomabban oldották meg. Az irodalmi életbe új arcok robbantak be, akik tagadták az irodalmi kánont. 2000 után a többi magyar városok igyekeztek utánozni a vezető kultúrközpontokat. Lassan „vidéken” is pont „botrányos” rendezésű, gyakran „nemzetietlennek” vélt darabok születtek, melyeket a helyi közönség nehezen fogadott be. Lassan pezsgő kultúrélet alakult ki, amely nyitottá vált az új mondanivalóra, de azt a konzervatív réteg továbbra sem akar megérteni. /Lehoczky Attila: Gondolatok a határról innen. Szórványkultúra – Centrum és periféria Romániában. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./
